Nem célom összefoglalni a hétfői mérkőzés történéseit, arra ott vannak a különböző újságcikkek, azonban nagy hiba lenne nem írni arról, amit láttunk. Ha már medvebocs, akkor folytassuk ezen a síkon. Mindenki életében eljön egyszer a Maturandusz, a pillanat amelytől kezdődően hivatalosan is felnőttként kezeli a társadalom. Úgy vélem a medvebocsunk maturandusza hétfőn este volt, mert bizony megérdemli, hogy már ne kismackóként nézzenek rá. A farkas többé biztosan nem fogja már félvállról venni.

Végig ezt éreztem. Brassó egy kicsit lekezelően vette a mérkőzést, majd a 10. perc környékén rájöttek, hogy bizony ezen a meccsen is érezni fogják verejtékmirigyeik munkáját. Bálint Lóri góljánál biztosan megdőlt a decibel-rekord a jégpályán, valószínűleg még a benzinkútnál is meghallották, hogy vezetést szerzett a Progym. Egyéni hiba ezúttal is akadt bőven, pont ezért tudták megfordítani a meccset a Cenk-alattiak, viszonylag gyorsan ehúztak 2-1-re. Ami ezután történt, ismételten nyomatékosítja, hogy ha szívvel lélekkel küzdesz valamiért, akkor nem számít a pénztárcád vastagsága.

Maturandusz-fotó

Sára egyenlítőgóljára ismét gyorsan válaszolni tudtak a vendégek, Barabás Lacika szólójánál pedig mindenki a székek alatt kotorászott, az állát keresve. Sokkal jobb is lehetett volna, de ne legyünk nagyravágyóak, így is bőven felülmúlta csapatunk a várakozásokat. A medvévé érett kismackó vérre menő küzdelmet folytatott a farkassal, erről viszont Czirják tudna többet mesélni, csapatunk védőjének össze kellett varrni a száját, így ő szinte biztosan nem vesz részt a kedd esti küzdelemben.

Máskor mindig ki tudtunk szúrni valakit a csapatból, aki az átlagnál gyengébben teljesített, most azonban ez szinte lehetetlen. Mindenki odatette magát, még a nagy visszatérő „Joseph Number twelve Five” is, akinek a jelenléte bizony sokakat meglepett. Molnár Szabi sok esetben hátvédet játszott, a brassói góloknál pedig lehetne bűnbakot keresni, de ebben a helyzetben minek azt? Egy góllal bizonyult jobbnak nálunk a MOL Liga ezüstérmes, és ha talán Mr. Cselgép Emils lövése egy lámafarokszőrnyivel lejjebb megy, akkor a negyedik hazai gólnak is örülhettünk volna.

Sosem tudjuk meg mi lett volna ha, de ez már senkit ne érdekeljen. A szezon elején szerintem mindannyian csak álmodni tudtunk arról, hogy ilyen csapatunk lesz, most hát legyünk büszkék mindarra, amink van. Roskadozó csarnokba járunk meccsre, nem folynak ki az eurós bankjegyek a zsebünkből, de úgy tudjuk szeretni a csapatunkat, mint sehol a világon. És higgyétek el, nehéz helyzetekben csak ez az egy dolog számít. Szurkolásban még van hova fejlődni, gondolok itt a továbbra is jelen lévő értelmetlen bekiabálások tömkelegére, idővel azonban ez is javulni fog. Két éve kikaptunk Bukarestben a Sportultól, most pedig fej fej mellett hajtottunk a MOL Liga döntőssel. Mi ez, ha nem fejlődés?

Vérre menő küzdelem. Szó szerint.

Ma este ismét meccs lesz, és ezúttal sincs más elvárásunk a csapattal szemben, mint a tisztes helytállás. A tegnapi csoda után biztosan sokan ugyanazt várják el ma is, azonban ez nagy hiba. Bízzunk a csapatunkban, szurkoljunk neki, a fölösleges nyomás soha nem tett még jót senkinek.

Befejezésül „Gyergyói vagy, ha büszke vagy a csapatodra, és a magadénak érzed minden egyes alkalommal.” Hajrá Progym!