2014. sze 21.

Szőcs: nincs ekkora különbség

írta: 91#Lacika
Szőcs: nincs ekkora különbség

Csapatunk szombaton lejátszotta a 2014/2015-ös idény első bajnoki mérkőzését, piros-fehéreink a Galaci Dunărea otthonában vendégeskedtek. Bizony lett volna mit törleszteni a kupában elszenvedett 16-0-ás vereség miatt, a bravúr azonban most sem jött össze, Gógáék ezúttal is tíznél többször vették be a gyergyói kaput. Csapatunk támadója, Szőcs Attila a blognak elmondta, koránt sincs ekkora különbség a két csapat között, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy kijavítsák a hibákat.

szocs_10.jpg

„Tény, hogy sokat fejlődött tavaly óta a galaci csapat, rengeteg dolog megváltozott, de szó sincs akkora különbségről, mint amekkorát az eredmény mutat” – kezdte mondandóját Szőcs, majd hozzátette, az egész napos buszozás sem segít a csapat teljesítményén. „Nem könnyű így játszani, de mégsem itt kell keresni a probléma forrását. Több alapembert is elveszítettünk a tavalyi keretből, két-három rutinos játékossal azt hiszem teljesen más képet mutatna a csapat. Nekünk is rengeteg helyzetünk volt szombaton, csak sajnos mi nem tudtuk kihasználni ezeket, ellentétben a Galaccal” – fejtette ki.

Szőcs elmondta, rengeteget dolgoznak, hogy kijavítsák a hibákat, idővel pedig az eredmények is pozitívabb irányt vesznek. „Folyamatosan edzünk, a sok munka pedig általában gyümölcsözni szokott, lásd a tavalyi szezont. Egy ideig nem lesznek mérkőzéseink, ez idő alatt megpróbáljuk összerakni a dolgokat” – zárta gondolatait.

A bajnoki program értelmében legényeink legközelebb október 4-én játszanak meccset, akkor a Sportul lesz az ellenfél Karcfalván. A további program a következő:
Október 16.: HSC Csíkszereda – Progym
Október 25.: Progym – Steaua
Október 31.: Progym – Brassó
November 2.: Progym – Dunărea