Anno Domini, ahogy mondani szokták, a történelemben minden fiúgyermek életeben eljön az a pillanat, amikor egy adott sportágban mint például a hoki, lesz egy kedvenc csapata. Eljött ez nekem is időszámításunk szerint 1991-et írtunk, amikor a szomszéd tömbházban lakó nagyobb srácok a jégdermesztő hideg télben, a tömbház hátánál kergették a fagyos pakkot. Hangsúlyoznám,akkor még a mostani Progym neve Lendület volt ( Avîntul) a színe pedig zöld-fehér.

Szombat délelőtt 11 óra, Lendület kontra Bukaresti Dinamo. Micsoda derbi volt, ez maradt meg bennem évek hosszú során azzal a meccsel kapcsolatban. Sajnos 1994-ig hokit nem láthattunk, nem volt felnőtt csapata városunknak, de már a következő szezonban, Progym néven játszó fiatal U18-s fiúknak szorítottunk akik már a felnőtt bajnokságban kergették a pakkot. Ott volt például Gergely Lehel, Máthé István, Molnár Szabi, Csiki Árpi s nem szabad kihagynom a minden meccsen pofonokat osztogató Tofán Levente és Domokos Feri kettősét, nekünk ők voltak a példaképek.

Az idő múlásával és ifi hokisként még jobban belémrögződött a piros-fehér szín. Sokszor megkérdezték, hogy kinek drukkolsz, a válaszom pedig az volt,hogy az időnek, hogy teljen vagy pedig a másik replikám,hogy hülye kérdés nulla pont.

A továbbiakban csakis a piros-fehér marad, ha kapunk egy tízest a Galactól, vagy a Sztelitől, akkor is. Muszáj folytatni a szurkolást, beleértve a mostani szezonkezdést is, hisz lesz ez jobb a szezon végére, és lesz még olyan érzés bennünk drukkerekben, hogy: „Hű apám!”. Progym volt, Progym lesz, míg a Földön ember lesz!