Olyan lett ez, mint a népmese, amikor hozzál is meg ne is, legyen is meg ne is, és így tovább. Kiváló hétvége volt de mégsem, nyertünk de mégsem, egy azonban biztos: a két vereség ellenére minden piros-fehér szurkoló, mondom szurkoló (a divatdrukker fogalmát itt nem kell figyelembe venni) büszkén hagyhatta el a karcfalvi csarnokot. Elég furán hangzik, hogy 13 lőtt góllal egyetlen pontot sem sikerült szerezni, azonban ez most így sikerült. Sokszor attól féltem, hogy a sok gól miatt újra kell telepíteni a Windowst, és még vetített eredményjelző sem lesz, de végül is nem került sor hasonló katasztrófára. Két meccs, hat szekér gól, csalódott, de mégis valahol büszke gyergyóiak, és további bizakodás. Ilyen volt ez a hétvége. Édesen keserű.

Vihar előtti csend.

A pénteki meccsre senki nem fogalmazott meg egy morzsányi elvárást sem a csapattal szemben, a tisztes helytállásban reménykedtünk, abban, hogy nem lesz túlságosan megalázó a történet. A tisztes helytállás már az első három percben megtörtént, 2-0-ra vezetett a Progym, még örülni sem nagyon tudtunk, szinte nem akartuk elhinni a látottakat. A realisták nyugalomra intették a túlzottan optimista drukkereket, mondván: „A Steaua ellen is 2-0-ra vezettünk”. Teljesen igazuk volt, a brassóiak egyenlíteni tudtak a harmad végére, de még így is csodálatosan mutatott ez a 2-2. A második harmad öt gólt hozott, rögtön az elején Csergő szerezte meg ismét a gyergyói vezetést, majd egymás után kétszer voltak eredményesek a Cenk alattiak, így először vezettek a meccsen, 3-4. A harmad 6. percében Ruzicka válaszolt egy nagy góllal a kritikusainak, a kék vonalról eleresztett lövés a kapuvas segítségével ugyan, de bejutott az eléggé stand by üzemmódban teljesítő Fülöp kapujába. 4-4, de nem sikerült döntetlennel szünetre menni, hisz mindössze fél perccel Ruzicka gólja után Saluga lőtte be az ötödik brassói gólt. 4-5 két harmad után, lássuk be, már a meccs elején kiegyeztünk volna egy ilyen végeredménnyel, és még mindig volt hátra 20 perc. Nagy Csabi bődületesen nagy góljával már kettővel mentek a farkasok, legényeink azonban nem hagyták magukat, Csergő neve mellé írták az ötödik gyergyói találatot. A meccs hátralevő részében még egy-egy találat esett, Martinec visszahozta a reményeket másfél perccel a vége előtt, de a bravúr már nem sikerült.

A hatodik légiós.

Péntek este mi nyertünk. Oké, hogy 7-6 a farkasoknak, de akkor is mi nyertünk. Nem telesz@rt farbundával jött ki a medvénk, és már védekezésben sem úgy mozogtunk, mint egy kétoldali sérvvel kínlódó mézes bödön. Ezért a medve árnyékában és nem az ágyékában. Na mindegy, ebbe ne menjünk bele részletesen, így is hosszú lesz, és még a végén unni fogjátok végigolvasni. A lényeg, hogy tényleg szorítottak a fiúk a szuszpenzoron, és mindent beleadtak a MOL Ligás kolosszus ellen. Pontot, pontokat érdemeltünk volna, de nem sikerült. Semmi baj – legyintettünk, ezzel a játékkal Galac ellen nyerhetünk.

 Egy szálkányira a sikertől

Eljött a vasárnapi derbi, szinte teltház, fantasztikus szurkolással megspékelve Karcfalván. Kiváló lehetőség volt a pontszerzésre, a blog szerkesztőségében össze-vissza tippeltük magunkat, a végén már azt se tudtuk ki mit mondott. A meccs elkezdődött, és már az elején látszódott, hogy a galaci csapat akárcsak a lassított felvétel a brassóihoz képest. Az első gól már a 3. percben megérkezett, Csergő Hunika kivette a bulit, Ruzicka pedig kapásból bombázott Ónódi kapujába. 1-0. Kiváló kezdés, amit egy temérdek helyzet követett, újabb gólt azonban nem sikerült szerezni, nem úgy a másik oldalon. Ismét elég kusza volt a csapat védelme, mindenki a másikra várt, és rengeteg egyéni hiba csúszott a gépezetbe, amit könyörtelenül kihasználtak a galaciak. Egymás után háromszor került a pakk Molnár Szabi ketrecébe, én csak azt nem értettem, hogy emberhátrányos helyzetben miért kell pepecselni a korongot mint a tót a p***, miért nem lehet azonnal kivágni a védekező harmadból. Kár ezeken már rágódni, azóta biztosan átbeszélte a csapat ezeket a dolgokat, és noha a lelátón ilyenkor nagyon sok az „edző”, a végső szó úgyis a tényleges tréneré lesz.

Harci ösztön. Így kell ezt.

Kétgólos hátránnyal – nem sok jóban reménykedve – foglaltuk el helyünket a lelátón a második harmad elején, a hamvaiból feltámadó Progymra nem igazán számítottunk. Azt hittük, hogy ilyesmire csak az ellenfeleink képesek, és lám, mi is tudunk egyetlen perc alatt két gólt lőni. Daradics és Molnár Zoli góljainak nyomán 3-3, de nem tartott sokáig az öröm, a pimaszul nyugodtan, de annál hatékonyabban játszó Ladislav Rytnauer ismét előnyhöz juttatta Galacot. A 11. percben ezúttal mi kaptunk egy perc alatt, két gólt, itt azonban álljunk meg egy percre.

Tény, hogy Molnár Szabi hibázott egy-két gólnál, de ha te kedves szurkoló szidni tudod ezt az embert, akkor azt sem érdemled, hogy beengedjenek a hazai meccsekre. Biztos vagyok benne, hogy Szabi is nagyon jól tudja, hogy hibázott, nem kell ezt a fejéhez vágni. Amikor meghallottuk, hogy „Szállj le Szabi!”, azonnal felhördültünk néhányan, és a kapusunkat védve kezdtünk a pocskondiázókra kiabálni, el is csendesedtek azon nyomban. Ilyen ikonja talán soha nem volt a gyergyói öltözőnek, egy igazi legenda, aki 20 éven keresztül csendben, becsülettel szolgálta a klubot, és okozott megannyi örömet nekünk, szurkolóknak. Ki az aki egyetlen mérkőzés miatt le tudja ezt söpörni az asztalról, és képes lenne a kapus torkának ugrani. Nem tudom, de nem szurkoló, az tény. Molnár Szabi egy nagyszerű kapus még mindig, egy kivételes ember, és szerintem adjunk hálát a Fennvalónak, hogy még mindig itt van nekünk. Higgyétek el, megtehette volna a 20 év alatt, hogy sok pénzért eligazol. Miért nem ment el? Mert ezt jelenti a lojalitás, az igazi klubhűség, egy igazi sportember hozzáállása.

Akció.

Bocsi a kitérőért, de ezt fontosnak éreztem elmondani. Egy perc alatt tehát két galaci gól, majd ismét egy gyergyói Basilidesz révén, később újabb két Duna-parti találat. 7-5-ös galaci vezetés a harmad végén, nem voltunk előrébb a 3-1-hez képest, noha igencsak eseménydús játékrész volt.

Az utolsó felvonás 9. percéig kellett várni az újabb gólra, Csergő lőtt nagyon pimaszul a galaci ketrecbe, a 15. minutumban azonban ismét Rytnauer köszönt be, 8-6-ra módosítván az eredményt. Rögtön a cseh gólja után a mi csehünk is betalált, öt perccel a vége előtt Vylicil hozta vissza reményeket. Nagyon nehezen tudtunk már helyzetet kialakítani, még Molnár Szabi is kijött a kapujából, de nem sikerült csodát tenni. Ismét egy góllal maradtunk alul, a csalódottság nagyon érződött úgy a játékosokon, mint a szurkolókon, ennek ellenére ment a vastaps és a cukorkaeső.

Szeretjük a csapatunkat. Mi értük vagyunk, ők értünk vannak, és csak együtt tudunk egy egészet formálni. Tény, hogy sok gólt kapunk, ha pedig sikerülne ezt a számot csökkenteni, akkor azonnal beköszönnének a győzelmek, és az első pontok. Édes egy hétvége volt ez, de mégis oly keserű. Csüggedni nem szabad, hisz nagyon sok mérkőzés van hátra, a fejlődés pedig szemmel látható. Lesz itt még boldogság a tél folyamán, csak várjuk ki türelemmel.

Ui: Köszönjük Keresztes Zolikának, hogy fotózott, ha ezt a jó tulajdonságát továbbra is megtartja, a szezon végén kap a blogtól egy vörös masnis medvebocsot.