Ritkán kell úgy összefoglalnom egy hokihétvégét, hogy nem láttam egy meccset sem, és mielőtt bárki is azt hinné, hogy most megteszem, jobb, ha elfelejti. Nem kívánok a játékunkkal foglalkozni, mivel egyik meccsünkből sem láttam egy árva percet sem, azonban van néhány dolog, amiről érdemes lenne beszélgetnünk. Az egyik a csapatunk idei eredménytelensége (nem számoltam bele a Sportul elleni sörmeccseket), a másik pedig az a kérdés, amiről már napok óta folyik a vita az online közösségi felületeken: ütik a szintet az újonnan hozott légiósok, vagy sem? Ha az eredményességi mutatót nézzük, akkor simán rávághatnánk, hogy nem, de biztosan ennek is több ága-boga van. Szidunk mindenkit, vezetőséget, játékost, szurkolót, csak az van, hogy a billentyűzet mellett elég könnyű huszárkodni. Úgy gondolom, hogy az idei eredményeink impotenciájára nem csak a mi udvarunkon kell keresnünk a gazt, hanem át kellene tekinteni a szomszédokhoz is, és mindjárt észrevesszük, hogy ott miért zöldebb a fű. Először is az a legfontosabb, hogy kicsit lenyugodjunk, szippantsunk egyet az esti ködös levegőből, majd próbáljuk megértetni magunkkal, hogy a mostani helyzetet figyelembe véve nem várhatunk többet. Nem, és kész.

Visszatérve a szomszéd kertekre, a helyzet eléggé egyértelmű. Mindenki erősödött a tavalyhoz képest, kivéve minket, és gondolok itt elsősorban a fővárosi, valamint a Duna-parti csapatra. Nálunk is volt mozgás, nem is kevés, csak egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerült minőségileg pótolni a távozott játékosokat. Ha megnézzük egy kicsit a tavalyi keretünket, gyorsan rájöhetünk az idei gyengébb teljesítmény egyik miértjére. Olyan meghatározó játékosok mentek el, mint Hildebrand, vagy épp Barabás Lacika. Higgyétek el, nem egyszerű egyik szezonról a másikra új „alapanyagból” csapatot építeni, főleg úgy, hogy a bronzérem megnyerése után, mindenki magasabbra tette egy-két fokkal az elvárási lécet.

Minőségileg jócskán megerősödött mind a Steaua, mind pedig a Galac, és gondolom legfőképpen anyagi háttere van annak, hogy mi nem tudtuk tartani velük a lépést. Igen, itt jön közbe a légiós-kérdés, ami igencsak aktuális téma lett a piros-fehér drukkerek körében. Olvasgattam a hozzászólásaitokat, emellett személyesen is kikértem néhány szurkoló véleményét, amelyekből arra a következtetésre jutottam, hogy a drukkerek nagy része kevésbé, vagy egyáltalán nem elégedett az újonnan érkezett légiósaink teljesítményével. Szembetűnő, hogy Vylicil játékával még úgy ahogy kibékültök, de Martinec és Ruzicka eléggé a fekete bárány szerepét játssza. Tény ami tény, utóbbi kettő még engem sem igazán tudott meggyőzni arról, hogy képes lehet pluszt adni a csapatnak. Mert hát ugye egy légiós dolga az lenne, hogy kiemelkedjen a mezőnyből, mérkőzések sorsáról tudjon dönteni, és ha már jobban keres a helyi csapattársaknál, akkor a teljesítményben is megmutatkozzon a különbség. A negyvenkettes hátvédünk engem egy az egyben Ondrej Piszkurára emlékeztet, míg Martinec lehet, hogy akar, csak sajnos ez nem jön át a meccseken (a most hétvégi találkozókat nem számolom ide, csupán azokat, amelyeket láttam).

Ez megint egy olyan probléma, amelyről napokig lehetne vitatkozni, itt azonban erre most nincs idő, azt hiszem egy gyors döntésre van szükség: maradnak, vagy mennek? Ha maradnak, akkor még keményebben oda kell tenniük magukat, mivel nekik csak erre kell koncentrálniuk, nincs egyéb munkahelyük, mint a játékosaink nagy részének. Ha pedig mennek, akkor a lehető leghamarabb utat kellene találni a minőségi pótlásukra, mert lássuk be, a jelenlegi eredményeket nélkülük is elértük volna. Nagyon nehéz kérdés, és mielőtt bárki elítélne, netán meg akarna verni, ez csak egy puszta szurkolói vélemény, olyan mint a tietek, semmivel sem több. Nem vagyok a csapattal napi szinten, nem tudom, hogy mi történik házon belül, milyen a játékosok közötti viszony, a csapat és a vezetőség közötti viszony, éppen ezért csak találgatni lehet a probléma igazi forrását illetően. Én megtettem, és ugyanúgy megtehetitek ti is, de egyikünk véleményét sem kell puszta tényként kezelni.

Kérdések sorozatának mozgatórugói

Lehet, hogy a középszakasz felénél a csapatunk megtáltosodik, beérik a munka, és érkezni kezdenek az eredmények. Ha visszaemlékszünk, tavaly is nehezen indult a szekér, de aztán egyre jobban gurulni kezdett, a végén pedig örömmámorban köszönhettük meg a játékosainknak az élményt. Talán most is így lesz, ki tudja. A gond annyi, hogy most jóval erősebbek az ellenfeleink, a jelenlegi játékoskerettel pedig csak vért izzadva érhetjük el a szintjüket. Martinecnek elég jó mutatói voltak az előző csapataiban, talán itt is beindul, Ruzicka pedig hátha összekapja magát a következő meccsekre. Ő sem biztos, hogy csak ennyire képes.

A lényeg, hogy az elvárásait senki ne szuperlatívuszokba fogalmazza meg, mert ez nem a tavalyi szezon, és a bajnokság felépítése sem igazán segít a helyzeten. Meg kell nyugodni, újra kell gondolni az egészet, majd nekilátni ismét, annak a reményében, hogy egyszer csak meglátunk valamit az alagút végén, ami lehetőleg nem a vonat lesz.