2015. sze 17.

Kezeket a paplan fölé, kezdődik!

írta: 91#Lacika
Kezeket a paplan fölé, kezdődik!

Kiáltotta Restás Szidnikroszbi, majd jobbkezesével megbökte a szürke kanca bal farpofáját. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, hétvégén bajnoki mérkőzései lesznek szeretett csapatunknak. A hosszú és annál csendesebb szünet után lekerül a hímtagról a fólia, és újra több hónapon keresztül örülhetünk, szomorkodhatunk, csalódhatunk, és ami a legjobb, a Progymnak szurkolhatunk. Kicsit tartottam tőle, hogy ennyi idő után elfelejtettem, hol kell bejegyzést írni a blogon, de szerencsére az ösztönök megmaradnak, így egy kisebb, tömör, nem túl sokatmondó beharangozóval készültünk nektek.

Régen volt ennyire csendes nyarunk, aminek az okát még mi sem ismerjük. Nagyon sokan írtatok nekünk, hogy miért nem közlünk információkat a csapatról, a gond csupán annyi volt, hogy a mi házunk táján is pont úgy, pont abba az irányba fújt a szél. Nem tudjuk, hogy mi lehetett a csapat körüli óriási csend kiváltó oka, most már pedig annyira nem is érdekel. Van Progym, a hétvégén pedig lesz két sörmeccs, amelyek által ismét megtelhet a tüdőnk jégkoronggal, elűzve az unott sápadtságot sokunk arcáról.

progym_sportul.jpg

Nem tudjuk, hogy milyen összeállításban vágunk neki a bajnokságnak, a Facebookon megosztott lehetséges keretet is máshol olvastuk, ennek ellenére nézzük, hogy is állunk. A HSC Csíkszereda játékosai visszatértek a csapatukhoz, Chuck Norris a Fradihoz igazolt, csakúgy, mint a korábban szintén piros-fehérben tündöklő Sára. A tavalyi showman Robert Mikeska kék-fehérre váltott, a szlovák hátvéd idén a MOL Ligában recsegteti a palánkot, a Facebookról informálódva pedig Vylicil is új csapatban szórja a gólokat, egykori kilencvenötösünk a cseh harmadosztályú HC Pelhrimovba igazolt. Mindezek ellenére nem állunk annyira szarul, sőt: Kiricsenko törzskapitány, Nyerges és Vaclav Novák tanár úr is tagja a keretnek, emellett olyan fiatal játékosok érkezéséről is beszélnek, mint Elekes Darabont Hunor, vagy épp Csata-Székely Levente. Nem állíthatjuk biztosan, hogy a játékosmozgás ezennel lezárult, továbbra is lehetnek érkezők, csakúgy, mint távozók. A Székelyhonról vett keretet egyelőre senki ne vegye készpénznek, mert akadhatnak itt még bőven változások. A klubelnök elmondása szerint lehetnek még igazolások, ehhez azonban vállalkozók összefogására van szükség.

Ránézve a papíron lévő keretre egyértelműen látszik, hogy elsősorban hátvédposzton kelne el az erősítés, hátha kihúznának a tehetősebb szurkolók egy-egy Mikeska 2.0-át a tárcájukból. Nagyon sok fiatal játékos van a keretben, ami önmagában véve egyáltalán nem rossz. Azt azonban nagyon fontos leszögezni, és még életbevágóbb megérteni, hogy senki ne várja a tavalyi farkaspucoló csapatot a hétvégén. A játékosaink – tudjuk milyen okokból – későn tudták elkezdeni a jeges felkészülést, adjunk hálát a Nagyfőnöknek, hogy az első fordulóban a Sportul jön, és nem a Steaua. A legfontosabb, hogy egy lendületes, harcos Progymot lássunk a jégen, ami által bizakodhatunk a továbbiakra nézve.

Kóstoljunk bele ismét!

Mit tudunk az ellenfelünkről? Semmit. Szembenézünk a Jucăm deci existăm (Játszunk, tehát létezünk) filozófiával, és megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést. Nem számítok egyelőre gólzáporra, ha tippet kérdeztek a két mérkőzésre, akkor most azt mondom, hogy 5-2 és 7-3. Menjünk ki minél többen a meccsekre, akár még szurkolhatunk is egy kicsit, és bízzunk benne, hogy pozitívan kezdődik egy olyan szezon, ami Isten tudja miket tartogat megint számunkra. Hajrá Progym!