2016. már 10.

Hiszünk a csodákban

írta: 91#Lacika
Hiszünk a csodákban

Ezt gyakorlatilag csak a Progym-szurkolók érthetik. Talán mi tudjuk a legjobban milyen érzés az, amikor a sírból jönnek vissza a reményeink, a lényeg, hogy a drámai hatás sosem maradhat ki a forgatókönyvből. A tavalyelőtti – szintén Steaua elleni – bronzcsatában nagyon csúnyán elveszítettük az első mérkőzést, majd a hatványozott káromkodást három egymás utáni csodás győzelem követte, ide értve Nyerges 24 másodperccel a vége előtt szerzett gólját is. Úgy néz ki nekünk már védjegyünkké vált a drámai hatás, szinte már furcsa is lenne egyszerűen elérni valamit. Brassói győzelmekért kulcsoltuk imára a kezeinket, és lám fohászunk meghallgattatott, ami azt jelenti, hogy a saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Fhú vazze micsoda meccsek jönnek!

karcfalvasteaua.jpg

Csütörtökön és pénteken megáll az élet szeretett városkánkban, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, minden a sorsdöntő meccsekről szól majd. Azt beszélik az utcán, a kávézókban, a fodrásznál, de még a kunyerálás is úgy megy majd, hogy „bácsi az Isten segítse meg a Progymot, adjék két lejt... ha hármat ad nem lesz hosszabbítás.” Semmi másra nem tudunk ilyenkor már teljes bedobással figyelni, így a szurkolók nevében kérném a kedves főnököket, hogy csütörtökön legyenek elnézőbbek a jégkorongszerető alkalmazottaikkal.

giphy.gif_500x280

Medvepuszi Brassónak :)

Mindannyian tudjuk, hogy számunkra ez a két meccs már akár egy döntővel is felér, fölösleges nyomásra azonban nincs különösebben szükség, hisz ezzel a játékosaink is teljes mértékben tisztában vannak. Mi csak ismételten azt szeretnénk, hogy egy harcias, küzdeni akaró Progymot lássunk, az már pedig szinte borítékolható, hogy a szurkolókon semmi nem múlik majd. Hogy mit kívánunk? Szenvedélyt, felszántott jeget, egy jó formában lévő Szhabibulint, és ha lehet ezt kérni Fortuna kisasszonytól, akkor egy lepkepopónyi szerencsét. Hogy mit kell nekünk tenni? Beleadni a mindent a lelátón, és hinni a csodákban. Mert hiszünk igaz?