A medve árnyékában – Progym-blog

Piros-fehérben látjuk a világot.

2015. már 28.

Aranyozott bronzmackó

írta: 91#Lacika
Aranyozott bronzmackó

Mi is tudjuk, elmaradtunk a bronzérem megnyerését összefoglaló cikkel, ezért két tea és egy lázcsillapító között ezt a hiányosságot próbálom most pótolni. Bizony, a brassói kirándulást és örömünnepet követő napon ágynak döntött a betegség, de értesüléseim szerint nem csak velem, hanem a szurkolótábor több tagjával is kibabráltak a bacilusok. Tudom, hogy ennek az írásnak sokkal hamarabb meg kellett volna születnie, a meccs forgatókönyvét pedig már ...

Tovább
2015. már 20.

Egy farkasszőrszálnyin múlott

írta: 91#Lacika
Egy farkasszőrszálnyin múlott

Nyerhettünk volna sokkal nagyobb különbséggel is, de ki is kaphattunk volna, így hát ne legyünk telhetetlenek. Nem is tudom, hogy mikor győztünk utoljára Brassó ellen, ez a siker pedig nagyszerű válasz volt azoknak, akik temették a csapatot a galaci vereséget követően. Ennek a két csapatnak lenne igazából helye a döntőben, de mindegy is, mert nekünk igazából ez jelenti a bajnokság fináléját. Tartottuk a lépést, a játék zömében jobbak voltunk, és egy góllal ...

Tovább
2015. feb 28.

Billentyűhuszárok aggodalmai

írta: 91#Lacika
Billentyűhuszárok aggodalmai

Megint nem állt szándékunkban, nem akartam bejegyzést írni, azonban az emberi idiotizmus arra sarkall, hogy leüljek a klaviatúra elé. Mindig türkőztetem magam, hogy ne reagáljak, az értelmetlenül bégető hozzászólások tömkelegére , azonban ami a csapat hivatalos Facebook-profilján végbement a tegnapi vereség mérkőzés után, azt nem tudom, és azt hiszem nem is szabad szó nélkül hagyni. Mi történt tegnap Galacon? Kikapott a Progym. Aztaaa... Gyorsan szedjünk elő ...

Tovább
2015. feb 26.

Mikeska: csodálatosak vagytok!

írta: 91#Lacika
Mikeska: csodálatosak vagytok!

Biztosan kíváncsiak vagytok rá, hogy csapatunk szlovák hátvédje hogyan is érzi magát nálunk, melyek az első benyomásai, na meg persze mit is gondol rólunk, szurkolókról. Kicsit féltve a testi épségünket ugyan, de felvettük vele a kapcsolatot, az elsődleges tapasztalataink pedig nyomatékosítást nyertek: Robert Mikeska a pályán kívül is pont olyan jófej, mint amilyennek a jégen tűnik. Több dologra is kitért mondandójában, legtöbb esetben a drukkerek ...

Tovább
2015. feb 23.

Hollywood

írta: 91#Lacika
Hollywood

Az elmúlt hétvégén volt a Halálkatlan premierje, és nem mondhatjuk, hogy olyan rosszul sikerült volna. Egyelőre az Oscar még elmarad, azonban jó esélyei vannak rá a közeljövőben. A film szinte mindent tartalmazott, amire egy ilyen alkotásban szükség van, valami azonban mégis hiányzott a díj elnyeréséhez. Egyelőre még mi sem tudjuk megmondani, hogy mi, csak annyit észleltünk, hogy a kezdeti lélegzetelállító jeleneteket követően, a közepére egy kicsit ...

Tovább
2015. feb 18.

Halálkatlan

írta: 91#Lacika
Halálkatlan

„Jövő hétvégén érkeztek a halálkatlanba!” – kiáltotta Karcfalván egy Progym-szurkoló, és bizony nem is mondott hülyeséget. Azt mondják a sportban megvan a hazai pálya előnye, a piros-fehérek pedig a felcsíki jégcsarnokból is hazai környezetet tudtak varázsolni. Most mindenki csukja be a szemét, csendesedjen el, szorítsa össze a popóját, és gondoljon ugyanarra a hangulatra, csak sokkal több emberrel, és a felújított jégpályánkkal. Ugye? Szerencsére ...

Tovább
2015. feb 13.

Hú vazze!

írta: 91#Lacika
Hú vazze!

Igazából úgy terveztük, hogy holnap jelentkezünk egy terjedelmesebb írással, azonban a helyzet azt kívánja, hogy most azonnal rukkoljunk elő valamivel. Az van, hogy mi sem igazán találjuk még a szavakat a, ami ma Karcfalván történt, azt csak kétféleképpen lehet lereagálni: hajrá Progym és köszönjük Csíkszereda! A mai nap bevéste magát a történelembe, hisz nem csak simán győzött a csapatunk, hanem fölényesen tette azt. Néhány hete csak álmodni tudtunk egy ...

Tovább
2015. feb 09.

Férfias sport, nem csak férfiaknak, I. rész: Andi

írta: 91#Lacika
Férfias sport, nem csak férfiaknak, I. rész: Andi

Sokat beszéltünk már arról, hogy megváltozni látszik a csapat szurkolói összetétele, az agyatlan divatdrukkereket pedig tudatos, normális gondolkodású emberek váltják a lelátón. Ami külön öröm, hogy nem csak férfiak, hanem lányok, nők is szép számban látogatják a mérkőzéseket: szurkolnak, dühöngenek, és örülnek, egyszóval vérbeli drukkereik a piros-fehéreknek. A szurkolói összefogás és összetartás legelső eleme, hogy ismerjük a mellettünk ...

Tovább
2015. feb 04.

Lábadozó pofozógép

írta: 91#Lacika
Lábadozó pofozógép

Még hogy Chuck Norrisnak nem eshet baja. Úgy tűnik a legenda megtört. Noha nem tudjuk, hogy az eredeti szakállás kopó egészségi állapota milyen világát éli, hősünk remetei reinkarnációja igencsak lerobbant egy sérülés következtében. Pál Zsombi általában úgy adja sallert, mint a Mikulás a gumicukrot, jelenleg azonban a csíkszeredai kórházban lábadozik, bordatörést szenvedett. Nem vicc, Zsombi tényleg kés alá feküdt, és egy piros-fehér postagalambbal ...

Tovább
2015. jan 21.

A divatdrukker nem szurkoló

írta: 91#Lacika
A divatdrukker nem szurkoló

Szurkolói blog lévén elengedhetetlennek tartjuk, hogy írjunk néhány gondolatot a táborunkról, annak hangulatáról, megspékelve az elmúlt évek tapasztalataival. Egyértelműen látni lehet, hogy Gyergyószéken igény van a jégkorongra, a szurkolók pozitív hozzáállását pedig mi sem tanúsítja jobban, mint egy 9-3-as vereséget követő tapsvihar. Bizony, hozzáállásában teljesen megváltozott a gyergyói lelátó, a régi időkben tapasztalt pocskondiázásokból egyre ...

Tovább
2015. jan 17.

Igazi győztesek vagyunk

írta: 91#Lacika
Igazi győztesek vagyunk

Nagyban hasonlít ez a szezon az előzőhöz, reméljük, a happy end is meglesz hozzá. Bizony, ha visszaemlékszünk, a tavalyi szezont is eléggé nyögvenyelősen kezdte a csapat, majd amikor mindenki elkönyvelte, hogy belesüllyedünk a szartengerbe, akkor jött egy hozzáállásváltás, a játék képe megváltozott, a szurkolók hinni kezdtek, és áprilisban bronzplakettet öntöttünk a barnamedve farpofájára. A tegnapi – Steaua elleni – meccs mérföldkő lehet ebben az ...

Tovább
2015. jan 07.

Most mit írjunk?

írta: 91#Lacika
Most mit írjunk?

Mindenkinek ugyanolyan nehéz. Szabadság, karácsony, lazulás, „ereszd el a hajamat”, aztán megint egy kis lazulás, munka, és elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor ismét mehetünk hokimeccsre. Milyen jó. Igen ám, csak nem olyan könnyű visszarázódni, figyelembe véve pedig a meccsek „tétjét”, még annyira sem. Kicsit szokatlan lesz ismét ott lenni, szurkolni, de nagy valószínűséggel egy nagyobbacska helyzet is elég lesz ahhoz, hogy azonnal magával szippantson a ...

Tovább