Régóta forr bennem egy hasonló bejegyzés írása, csupán azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen stílusban történjen mindez? Durván, hogy jó néhány emberrel megutáltassam magam egy életre, vagy csak szolidan, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Tudjuk, hogy milyen szezonunk volt, rengeteg ódát zengtünk már róla, azonban az élet nevű társasjátékunk olyan, hogy hiába maradunk a múltban, tovább kell lépni. Ha az utolsó bronzmérkőzést követően végigmentem volna a játékosainkon egy mikrofonnal, feltéve nekik a Galacra való igazolás kérdését, tuti, hogy mindenki szemberöhög. Talán én is saját magamat. Hogy a Progym játékosai? Nem, az nem lehet. Elmenni oda épp akkor, amikor éledezni látszik nálunk valami? Képtelenség. Jelen pillanatban pedig az van, hogy egyre több játékosunkat szóba hozzák velük, sőt már olyanok is vannak, akik oda igazoltak. Nincs mit tenni, 2014-ben a Duna-part a trendi.

Mindannyian nagyon szeretjük az új dolgokat, legyen az film, zene, ruhanemű, vagy bármi más. Egy gond van velük, hogy csak rövid ideig tartanak, aztán jön valami új. Trapézos nadrág, tamagocsi, „deszkás cipő”, Gangnam style. Na mindegy, nem fejtem ezt ki bővebben, úgyis mindenki érti, hogy hova akarok kilyukadni. Manapság mindennél fontosabb a pénz, néhány zöldhasúért képesek vagyunk romba dönteni az addig, lassacskán felépített munkánkat, sütkérezünk a napfényben, aztán rájövünk, hogy mindenhol vannak viharfelhők.

Vagány dolog lett Galacra igazolni. Egyetlen érv volt eddig elfogadható ezzel kapcsolatban, mégpedig hogy a kedves játékos a MOL Ligában szeretne játszani. Most már ez sem aktuális, így tényleg csak a pénz miatt váltanak sokan a medvéről halra. Medvéről halra. Értitek?! Na ebbe se menjünk bele.

Oké, folyik a pénz a Duna-parton, jó csapatot szeretnének építeni, amely által erősödne a román jégkorongbajnokság mezőnye. Nincs is ezzel eddig semmi gond, ellenben valamiért az a sanda gyanúm, hogy ez csupán egy hirtelen fellángolás, amely maximum egyetlen szezont fog tartani. Lehet, hogy tévedek, de én így látom.

Hogy mit mondanék azoknak a gyergyói játékosoknak, akik ezekben a percekben is az eligazolás gondolatával játszadoznak? Nézzük csak. Gondolj vissza arra a pillanatra, amikor először húztál korcsolyát, amikor először vettél botot a kezedbe, és amikor első alkalommal ütöttél el egy korongot. Felér az érzés néhány zöldes, lilás, kékes bankjeggyel? Ugye hogy nem. Gondolj vissza azokra az időkre, amikor azt tanították neked, hogy a pénznél sokkal nagyobb értéket képvisel az emberség, a hűség. Eldobnád ezt néhány mulandó papírért? Ugye hogy nem. Gondolj vissza az elmúlt szezonodra, amikor több ezer emberrel együtt izzadtál a dicsőségért, a végén pedig örömmámorban énekelted a székely himnuszt. Eldobnád mindezt magadtól? Nem hinném. Emlékezz a gyergyói teltház által kreált hangulatra, amikor azt érezted, hogy nem ismersz lehetetlent. Ahova menni szeretnél, nem lesz a csapattársad Ovechkin és Crosby, így a teltház gondolatában ne is reménykedj. Tényleg megéri? Ezt már neked kell eldöntened.

Meglátjuk, hogy milyen játékosállománnyal vágunk majd neki a következő szezonnak, egy dolog azonban biztos: a szurkolók ismét a csapat mellett lesznek, mivel egy klub szeretetét alázatban, hűségben, kitartásban, nem pedig pénzben mérik.