2015. feb 26.

Mikeska: csodálatosak vagytok!

írta: 91#Lacika
Mikeska: csodálatosak vagytok!

Biztosan kíváncsiak vagytok rá, hogy csapatunk szlovák hátvédje hogyan is érzi magát nálunk, melyek az első benyomásai, na meg persze mit is gondol rólunk, szurkolókról. Kicsit féltve a testi épségünket ugyan, de felvettük vele a kapcsolatot, az elsődleges tapasztalataink pedig nyomatékosítást nyertek: Robert Mikeska a pályán kívül is pont olyan jófej, mint amilyennek a jégen tűnik. Több dologra is kitért mondandójában, legtöbb esetben a drukkerek hozzáállását dicsérte.

mikeska_68.jpg

Tudtál valamit a Progymról, mielőtt hozzánk igazoltál?
– Az igazság az, hogy nem sokat. Néhány hónapja még nem igazán ismertem a klubot, csak annyit tudtam, hogy nagy tervei vannak idénre a csapatnak.

Milyenek voltak az első mérkőzéseket követő benyomásaid?
– Nagyszerű érzések kavarogtak bennem. Büszke voltam rá, hogy ebben a csapatban játszhatok olyan ellenfelekkel szemben, amelyek szinte mindegyike ott lesz a rájátszásban.

Mit gondolsz a szurkolókról és a városról?
– Nem ismerem személyesen a szurkolókat, de már a jégről is kitűnik, hogy milyen nagyszerű emberek, és mennyire elkötelezettek a csapat iránt. Ezúton is meg szeretném köszönni nekik azt a hihetetlen támogatást, amelyet első perctől kaptam, kiválóan buzdítják a csapatot. A városról is csak pozitív véleményt tudok mondani. Rendkívül otthonos, az emberek barátságosak, ami pedig még ennél is fontosabb, jó a mentalistásuk.

Szereztél barátokat a csapaton belül? Kivel vagy a legjobb viszonyban?
– Kiválóan érzem magam a csapatban. A srácok azonnal befogadtak, így egyáltalán nem voltak beilleszkedési gondjaim. Nagyon sok új barátot szereztem, de időm legjavát Mišo Šatek-kel töltöm. Ugyanabból a szlovákiai városból származunk, hosszú ideje barátok vagyunk. Nagyon jó a hangulat, de mindannyiunk szeme előtt csak egyetlen cél lebeg: hasznosak lenni a csapat számára és örömet szerezni a szurkolóknak.

Óriási góllal mutatkoztál be a Steaua elleni hazai meccsen, te lőtted a felújított gyergyói csarnok első Progym-gólját. Milyen érzés volt?
Azt hiszem nincs annál nagyszerűbb érzés, mint amikor gólt szerez az ember. Annyira boldog vagyok azokban a pillanatokban, hogy szavakkal ki sem tudom mondani. Nem gondolom, hogy ilyenkor csak az enyém az érdem, hisz a csapattársaim és a szurkolók nélkül mindez nem történne meg.

Rengeteg lövést elvállalsz a kék vonalról, ami nagyon tetszik a szurkolóknak. Külön is szoktad ezt gyakorolni?
– Nem igazán tudom megmondani, hogy milyen gyakran csíszolom a lövőtechnikám. Minden mérkőzésen arra törekszem, hogy gólt szerezzek, és hát mi tagadás, nagyon szeretek a kék vonalról lőni. Imádom, amikor egy-egy löket megzörögteti a hálót.

Tanultál már valamit magyarul?
– Próbálkoztam, de nem jártam túl sok sikerrel. Az van, hogy megtanulok valamit, másnap pedig már nem emlékszem rá. Nem olyan egyszerű.

Mit kívánsz a szezon hátralevő részére?
– Ajajj, az a helyzet, hogy nekem mindig túl nagy kívánságaim vannak. Bajnok szeretnék lenni a csapatommal, azonban először koncentráljunk a következő lépésre, jussunk tovább az elődöntőben.

Végezetül mit üzensz a szurkolóknak?
– Továbbra is tegyétek azt, amit eddig tettetek. Csodálatosak vagytok!