2014. jan 10.

A true legend is back!

írta: 91#Lacika
A true legend is back!

Tényleg volt meglepi, és tényleg nem Progymos „eudzséniát” osztogattak a bejáratnál, azonban aki nem tudott róla, annak akkora meglepetés volt, hogy valamire azonnal szüksége lett pofa leszakadás ellen. A két új igazolásunk – az egyik túlnyomóan – kicsit elveszi most a reflektorfényt magáról a meccsről, a Progym-legenda, örök példakép harminchármas huszonkettes gólgép Gál Csabi visszatérése önmagában megérne egy cikket. A hátsó alakzatban is erősítettünk, ismét piros-fehérbe bújt az ex-sportklubos-progymos-dinamós-galacos-steauás Adorján Józsi is. Soha rosszabb meglepetést.

Gál „thefuckingtruelegend” Csaba már egy ideje csapatunkkal edz, az pedig már a mai mérkőzésen látszódott, hogy nagyon hasznára lesz a piros-fehér támadó alakzatnak. Egy gól és egy gólpassz jött össze Csabinak a bemutatkozó meccsen (azért furcsa így írni), reméljük, hogy a szombati, valamint vasárnapi éles helyzetekben is kamatoztatni tudja majd a tapasztalatával társuló nagymértékű játéktudást.

galcsabi.jpgMég mindig meg tud örvendeztetni

Adorjánnak annak idején még volt egy időszaka nálunk, vele kapcsolatban egyelőre jobb ha nem kiabálunk el semmit, mindenesetre egy góllal ő is kivette a részét a 9-1-es győzelemben, és néhány sistergős lövést is láthattunk tőle, amit a palánk, valamint Gheorghe kapus is többször megérezhetett.

A harmadik meglepetés az Sára visszatérése, tizenhatosunkon még érződött, hogy vissza kell rázódnia a rendszerbe, azonban ismerve a rendkívüli akaraterejét és munkabírását, ez csak idő kérdése.

Hogy ne csak a meglepikről legyen szó, ejtsünk néhány gondolatot magáról a mérkőzésről is. Alig 70 másodpercet kellett várni a vezetőgólra, Bálint Lóri találata kezdte meg a sort, majd Benedek Roli és Kozma is feliratkozott a góllövőlistára, a 3-0-s első harmad megnyugtahtatta a szurkolókat, ezúttal sem lövi le az egyetemista a medvét.

sara16.jpg...de ha egyszer beindul a gépezet

A második harmadra kicsit visszavett csapatunk a tempóból, azonban ismerve a további programot, ez nem lehet meglepetés. Csergő, majd Adorján gólja növelte az előnyt, hogy később Gál Csabi okozzon örömteli pillanatokat a nézőknek. Olyan sprintet láttunk utóbbitól, amilyenre talán a 2002-s döntőből emlékszem. Gál megszégyenítve lekorcsolyázza az ellenfelet, és már-már idegtépő nyugodtsággal juttatja a pakkot a kapuba. Halkan megjegyzem, hogy ha valaki azt mondja nekem két héttel ezelőtt, hogy én még ilyet fogok látni Progym-meccsen, az a minimum, hogy lehülyézem. A harmad végére kicsit belepiszkított Stanici szépítőgólja, 1 másodperccel a vége előtt jutott a pakk Szakács-mester ketrecébe. 6-1.

Egy hármas az utolsó harmadra is jutott, Barabás nem sokkal a kezdés után növelte az előnyt, Csergő nem hibázott a kapussal szemben, Székely pedig pontot tett az i-re, 9-1 lett a vége. Talán ha a végén Szőcsnek hátul is van szeme, amely csak az órát nézi, akkor 10-1 lenne, de ezt már sosem tudjuk meg.

Soha rosszabb meccset, azonban ez a főpróba volt, a nagyszípadi előadásokra ezután kerül sor. A Steaua 8-7-re verte meg Galacot, így egy percig sem ülhetünk a babérjainkon a hátralévő két meccsen. Remélhetőleg ezután már szurkolás is lesz, és a hazai forduló után örömmámorban öklözhetünk a levegőbe.

Meg tudjátok csinálni!