2016. sze 15.

Nem csüggedni, lesz ez jobb

írta: 91#Lacika
Nem csüggedni, lesz ez jobb

Annyian megállítottatok ma a hogylétem iránt érdeklődve, komolyan jól esett. Legalább annyira, mint ott lenni a meccsen, noha nem a megszokott helyemen, mert egy egész mérkőzést csak fogcsikorgatva bírnék végig állni. Sántikáltam, bicegtem, de nem adtam volna semmiért, mert ott voltam, ahol a legjobb érzés lenni. Ennyit rólam, foglalkozzunk inkább röviden a meccsel, hisz bizony akadt látnivaló a hatvan perc alatt. 

Jobban kezdték a meccset a vendégek, már az első percekben nekünk ugrott a Brassó, idővel azonban elcsendesedett az általuk diktált iram, és Tőke kapujánál is voltak forró pillanatok. Jól ment az adogatás, a hátvédjeink rendre visszaértek a kék-sárga rohamokra, a harmad 9. percében esett hiba a képezetbe, amikor Gliga egy emberelőnyös szituációt követően megszerezte a vezetést, majd ugyanebben a percben Tranca növelte a vendégek előnyét. 0-2. A kiállítást egyébként egy harmadból lelátóra küldött korongért adta Csomortáni kolléga, aki ezúttal sem tudta belopni magát a gyergyóiak szívébe, noha most nem volt olyan sok vitatható ítélete. De egy dolog most már teljesen tiszta: hokimeccsen, a játékvezetőkről szóló bekiabálások kilencven százaléka a „te majom” frázissal végződik.

progymbrasso.jpg

A teljes élmény érdekében, a két gól mellé még egy Kiricsenko-sérülést is kaptunk, kedvenc ukránunk Rawlyk belépőjét követően maradt lent, majd a mentősök segítségével hagyta el a játékteret. A második harmadra megpróbált visszatérni, a fájdalmai azonban lekényszerítették a jégről, nem volt érdemes kockáztatni. Utólag egyébként megtudtuk, hogy Kiri holnap reggel esik át egy orvosi vizsgálaton, amelyet követően mi is okosabbak lehetünk az egészségi állapotát illetően. A ma esti Facebookos érdeklődésemre azt válaszolta, hogy jól van, de nem biztos, hogy holnap játszani tud. Nem is baj, fölösleges lenne ilyen korán kockáztatni.

Az első harmadban jött a harmadik brassói gól is, Klempa talált be, aki véleményem szerint a vendégek legjobbja volt ma. Nagyon gyors tempót diktál, kellemetlen lehet a sora ellen játszani, főleg ha két ütemet még rákapcsolnak a ritmusra.

Öt perc telt el a második harmadból, amikor jött a negyedik brassói gól, Fodort ünnepelték a Cenk-alattiak, majd ezután következett a szépítés: egy ellentámadást követően Novák és Kosztromin ment el, majd ketten akkora gólt lőttek, mint Brassó mezén a betűméret. Harmincegyesünk szolgálta ki nagyszerűen az oroszt, aki védhetetlenül lőtt Tőke kapujába. 1-4. A válaszra sajnos nem sokat kellett várni, Molnár Zsolt volt eredményes, a találatát követően pedig kapust cseréltünk, azt remélve, hogy a vérfrissítés segíthet a továbbiakban. Tény, hogy Molnár Szabi nem élete meccsét védte, de jó napok, rossz napok ugyebár. Szakács Mester viszont úgy tűnt, hogy nagy kedvvel állt be, majd a harmadik harmadban egy amolyan Tuuka Rask féle lepkés védést is bemutatott a publikumnak.

Nem játszottunk rosszul, de ez nem a mi napunk volt. Valahogy a lövések nem találtak kaput, számos emberelőnyös lehetőség kimaradt, de voltak biztató jelek: a korábbi idényekhez képest láthatóan gyorsabban fel tudunk állni az emberelőnyös helyzeteknél, és nagyon jól kivárunk, nem lövöldözünk minden szögből. Lesznek itt még jó meccsek, a lényeg, hogy legyünk türelemmel és álljunk a csapatunk mellé. Hisz elvégre ez utóbbi a mi legfőbb feladatunk.