Szurkolói blog lévén elengedhetetlennek tartjuk, hogy írjunk néhány gondolatot a táborunkról, annak hangulatáról, megspékelve az elmúlt évek tapasztalataival. Egyértelműen látni lehet, hogy Gyergyószéken igény van a jégkorongra, a szurkolók pozitív hozzáállását pedig mi sem tanúsítja jobban, mint egy 9-3-as vereséget követő tapsvihar. Bizony, hozzáállásában teljesen megváltozott a gyergyói lelátó, a régi időkben tapasztalt pocskondiázásokból egyre kevesebbet hallani, ez pedig annak a szurkolói magnak köszönhető, amelynek jómagam is büszke tagja vagyok. Elértük azt, amiről néhány éve személy szerint még csak álmodoztam: egy összetartó szurkolói csoport, amely kizárólag saját csapatának buzdítását tartja szem előtt. Mindenekelőtt azonban a szurkoló fogalmát kellene tisztáznunk, mielőtt továbbmegyünk. Szurkolónak nem azt nevezzük, aki a jó eredmények hallatán eljön egy-egy mérkőzésre, hanem aki a nehéz pillanatokban is hallatja a hangját, a mezzel pedig nem a veséit melegíti, hanem magára veszi azt. Divatdrukker akad szép számmal. Szurkoló már kevesebb.

Az elmúlt időszakban szinte tudat alatt is azon dolgoztunk, hogy a gyergyói lelátó kizárólag a Progym buzdításával foglalkozzon, ne pedig az ellenfél játékosait, ne adj Isten a piros-fehéreket szidja. Mindenfélére volt már példa, a legutóbbi tapasztalatok pedig azt mutatják, jó úton haladunk. Egy Galac elleni – karcfalvi – meccset kell felidéznem, amikor valaki elég vulgáris módon fejezte ki a Gógával szembeni antipátiáját, kizárólag azért, mert ő most egy másik csapatot erősít. Mondanom sem kell, egyszerre négyen ordítottuk le az illető fejét, aki kettő perccel később már a tribün egy másik szegletéből követte a mérkőzést. Emlékszem, azt mondtam magamban: ez az, így kell ezt csinálni!

Valamikor 2008-ban

Egyre szebben alakul a szurkolótábor, és csak remélni tudom, hogy a hazai mérkőzések beindultával még többen lesznek a „B-középben”. Az a néhány ember, aki szurkolást kezdeményez a mai meccseken, ott volt akkor is, amikor rangadó-hangulatban múltuk felül a Sportult, vagy éppen 10 gól fölött kaptunk ki valamelyik erősebb csapattól. Ott voltak, ott voltunk, és minden itt kezdődik. A kitartással. Biztatni tudom-e a csapatomat, amikor nincs reális esélye a győzelemre, ki tudok-e állni a gyergyói játékosok mellett egy-egy tökmaggyilkos paraszttal szemben? Győzelem esetén érzem-e azt, hogy ebben nekem is megvan a részem? Ha igazi szurkoló vagyok igen, ha csak divatdrukker, esély sincs rá. Többször is azt érzed meccs közben, hogy legszívesebben odamennél egy bekiabálóhoz, és felképelnéd? Közénk tartozol, jó úton haladsz.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy szurkolni nem szégyen, hisz elvileg azért vagy ott a mérkőzésen. Tapsolni és biztatni a kedvenc csapatodat sehol a világon nem számít cikiségnek, nagyobb probléma, ha ezt nem igazán érzed át.

A pályánk elkészültével talán nem csak a klub történetében, hanem a lelátón is egy új éra kezdődhet, egy olyan megalapozott szurkolótáborral, amely hegyen-völgyön át vinni tudja a hátán a gyergyószéki jégkorongsport, a Gyergyószentmiklósi Progym hírnevét. Több ötlet is motoszkál a fejünkben, amely egy szervezett szurkolói csoport kialakítására irányulna. Régebben minden hasonló próbálkozásom kudarcba fulladt, azonban úgy vélem, most megkaphatom a szükséges támogatást. Mikor ha nem most? Találkozókat szervezhetnénk, új dalokat írhatnánk, a sor pedig folytatható szinte a végtelenségig. Ez még mind a jövő zenéje, de ez a jövő már látótávolságban van. Mit tegyünk addig? Azt, amit eddig is csináltunk: legyünk ott, amikor szükség van ránk.