Nyerhettünk volna sokkal nagyobb különbséggel is, de ki is kaphattunk volna, így hát ne legyünk telhetetlenek. Nem is tudom, hogy mikor győztünk utoljára Brassó ellen, ez a siker pedig nagyszerű válasz volt azoknak, akik temették a csapatot a galaci vereséget követően. Ennek a két csapatnak lenne igazából helye a döntőben, de mindegy is, mert nekünk igazából ez jelenti a bajnokság fináléját. Tartottuk a lépést, a játék zömében jobbak voltunk, és egy góllal többet ütöttünk, ami győzelmet jelent. Igaz, hogy a mentősöknek az utolsó percben többet kellett nézniük a lelátót, mint a meccset, de megvan, és ez a lényeg. Progym–Brassó 6-5, hepinessz és cukorkaeső.

A szurkolással kell kezdenem ismét, mivel az első két harmadban bizony hagyott maga után kívánnivalót. Meg sem közelítettük a Steaua elleni teljesítményt szurkolásban, kicsit erőltetett volt a dolog. Tény, hogy a „bakák” ellen mindenki jobban feltüzeli magát, de Brassó még nagyobb falat, a csapatunk pedig – ha nem tűnt volna fel sokaknak – éremért játszik. Az utolsó harmadra összeszedtük magunkat, ismét egy emberként állt a csapat mellé a közönség, ez pedig azonnal visszatükröződött a játékosaink teljesítményében.

Ma nyertünk, de hosszú még a vége

Nagyszerűen kezdtük a meccset, Novák révén már a 2. percben megszereztük a vezetést, amit Molnár Szabinak köszönhetően sikerült is megtartani az első harmadban. Kissé meglepődve vettük tudomásul, hogy nem Ruczuj áll a kapuba, de ahogy – Nikolai Khabibulin után szabadon – beindult a „Szhabibulin-effektus”, azonnal értettük az edző döntését. Fantasztikus teljesítményt nyújtott a kapusunk, olyankor is hárított, amikor már szinte mindenki elkönyvelte a brassói gólt.

A második harmad a vendégeké volt, a lendületvesztést pedig a játékvezetői döntéseknek, vagyis tulajdonképpen egyetlen játékvezetői döntésnek köszönhettük. A harmad 4. percében Satek verte Fülöp Rajmit (2-0), majd emberhátrányba kerültünk, és Filip lövése nyomán került a kapunkba a pakk. Azokban a pillanatokban éreztük, hogy Mikeskával szívesen megkóstoltatnánk a csocsóragut, szlovák hátvédünknek olyasmiért kellett leülnie a büntetőpadra, amiért talán eddig még soha életében. Ezúton javasoljuk a játékvezetőnek, hogy egyelőre a hevesbivalybasznádi nyugdíjasklub golfmeccsein fújja a sípot, mert úgy tűnik, a jégkorong még nem igazán megy. A gól erőt adott a Cenk-alatti csapatnak, Klouda kétszer is eredményes tudott lenni, azonban szerencsére mi is szereztünk még gólt a harmad vége előtt, Bors Huba lőtt a vendég-ketrecbe. 3-3.

Az utolsó felvonás volt az est fénypontja, mivel egy adott pillanatban 6-3-ra vezettek a piros-fehérek. Több helyzet is kialakult még Fülöp kapujánál, de nem sikerült újabb gólt lőni, a könnyelműségre pedig majdnem ráfáztunk a végén. Kettő perccel a vége előtt Piszarenko talált be, fél perccel az utolsó dudaszót megelőzően pedig Virág állította meg bennünk az ütőt egy pillanatra. Idegtépő pillanatok következtek, tömörülés a kapunk előtt, esélyünk nem volt látni a korongot, de kiimádkoztuk valahogy a kapuból. Megnyertük, összesítésben 1-0-ra vezetünk, de hosszú még a vége. Holnap pedig ismét megpróbál a medve farkasszemet nézni.