„Rend lesz itt kérem” – mondta Lepcses Margitka néni, majd egy jól határozott mozdulattal berúgta a szart az ágy alá. Nagyon úgy tűnik, hogy szeretett csapatunk háza táján nem ezt a módszert követik, ugyanis több jó hírt is hallottunk az elmúlt időszakban, így boldogan remélhetjük, hogy nem a fallosz rossz oldalánál tolongó sorba fogunk beállni ősztől. Komolyra fordítva a szót, örülhetünk, hogy az elmúlt két szezon boldog pillanatait követően, a következő idénytől is egy ütőképes csapat összerakásán dolgozik a vezetőség. Minden nap kemény munka folyik, a kitűzött célok jól meghatározottak, a mentalitásváltás gyakorlatilag benne van a levegőben. Mit kell tennünk nekünk szurkolóknak ebben a helyzetben? Nyugodtan dőljünk hátra, pattintsunk ki egy sört, és nézzük a klub háza táján tevékenykedők verejtékes munkáját, néha pedig szóljunk be, hogy nem jól csinálják. Ismertek, vicceltem. Egy nagy kaláka látszatát keltve segítenünk kell az építkezésben, persze ki ahol tud. Van aki anyagilag, más szellemileg, Margitka néni például egy kicsi tejföles veder tejbegrízt ad a meccsek végén. Nem, megint vicceltem.

Két egymás utáni szezonban ünnepeltünk bronzérmet, az egyszerű szurkoló pedig azt mondaná: nagy marhaság lenne innen most visszafelé lépni. Na igen, de elhihetjük, hogy bizony nem könnyű egy helyben tartani azt a bizonyos lécet – egyik percben azt hisszük, hogy a fellegekben járunk, másikban pedig kapálózva próbálunk kimászni a nyakig érő bélsárból. Na de ilyen a jégkorong, és talán azt is mondhatjuk, hogy ilyen a sport.

Fotó: Keresztes Zoltán

Miért is kezdtem én most egy ilyen rövid cikket írni? Elsősorban azért, mert régen írtunk, és nehogy azt higgyétek, hogy lehúztuk a rolót. Másodsorban egy olyan szezon kezdődhet ősztől, amely sorsdöntőnek bizonyulhat: mindenki egy jó csapatot szeretne, az első lépések meg is születtek, a folytatáshoz azonban hátszélre van szükség, ez pedig többek között rajtunk, szurkolókon múlik.

A klub újdonsült menedzsere, Sándor-Székely Ottó többször is hangsúlyozta: azt szeretné, ha mindenki magáénak tekintené a Gyergyószentmiklósi Progymot, az pedig nem csak a város, hanem egész Gyergyószék csapata legyen. Bizony, csak így tudunk majd egyről a kettőre jutni, azt pedig már a lámpás kampánynál is láthattuk, hogy mekkora hegyeket képes megmozgatni az emberi összefogás. És hogy a bánatba ne lennénk képesek összefogni egy olyan csapat jövőéért, amely ennyi szép élménnyel szolgált ki bennünket az elmúlt években.

Egyszerű a dolog: félre kell tenni az esetleges sérelmeinket, a következő szezontól pedig tényleg bele kell állni a vetésbe, mert sok múlhat rajta. A munka zajlik, elképzelések vannak, csak hozzá kell járulni valamivel, ha az csak egy kicsi tejföles vedernyi tejbegríz, akkor is.