Micsoda két meccsen vagyunk túl. A srácok teljesítették a kívánságunkat, jött a hat pont a rivális ellen, a mackó pedig bizony rátappintott a rájátszás felé vezető ösvényre. Noha van még elég a végéig, kiabálni pedig nem szabad, mert egyelőre úgy fest, bárki okozhat meglepit ebben a szezonban. Pénteken nehéz, küzdelmes, csapkodós mérkőzés végén örülhettünk, tegnap pedig egy szuperlatívokban jellemezhető második harmad vezetett a mézes bödön ínycsiklandó tartalmához. Progym, jó szurkolás, jó zene és pokolian jó hangulat. Soha rosszabbat.

Jobban kezdtük a meccset pénteken. Noha elég sok passz ment vakvágányra, látni lehetett, hogy a Progymunk meg akarja nyerni a meccset, ennek érdekében pedig minden követ megmozgat. A 4. percben, emberhátrányban (!) Kiricsenko szerzett gólt, a harmad vége előtt azonban nem sokkal a kicsi Timaru örülhetett nagyon, gólhelyzetét tátá és Ciprian Tapu teremtette. Jobban játszottunk, noha az eredményjelző nem ezt mutatta. Döntetlennel mentünk pihenni, és reménykedtünk abban, hogy a sok helyzetet a meccs további részében sikerül gólra váltani, a helyzeteink végén pedig végre nem „Jaj!”, hanem „Gól!” hallatszik majd a lelátóról. Jól kezdődött a második harmad, szintén a játékrész 4. percében jött a Progym-gól, a rendkívül elszántan, harciasan játszó Nyerges lövése következtében zörrent meg a „bakák” ketrece. 2-1.

Küzdelem. (Fotók: Lukács Zsolt)

Egyáltalán nem mondanám, hogy szép meccs volt a pénteki, egyik csapatnak sem ment igazán, de szerencsére most már azokból a meccsekből is tudunk győzelmeket hozni, ahol nem játszunk igazán jól. A harmadik felvonásban – egy emberelőnyös helyzetet kihasználva – Kosztromin állította be a végeredményt: tapogatta, nézte a kaput, tapogatta, megint nézte, majd davaj, dobott egyet csuklóból, pont oda, ahova kell. 3-1, és ha kissé kínlódva is, elértük a célt, sikerült megverni a Steauát. Személy szerint én igazából a galaci hétvége számlájára írnám a hiányosságainkat, elég sokat kivettek azok a meccsek a srácokból, és csak remélni tudtuk, hogy szombaton is sikerül kiizzadni a három pontot.

Itt a korong, hol a korong? 

Na igen, a szombati meccs. Bizonyára észrevettétek, hogy most már van bevonuló zenénk, van gólzenénk, a második meccsen pedig ennek tetejébe kaptunk egy csodálatos teljesítményt is. Mindössze három percet kellett várni az első találatra, a Sárabőrbe öltöztetett Barabás Lacika ismét gólt szerzett. Nagyon úgy tűnik, hogy fekszik neki a Novákkal és Kosztrominnal való játék, hisz mióta az edzőpárossal van egy sorban, sokkal eredményesebb tendenciát mutat a teljesítménye. Bizonyára most sokan azt mondjátok, hogy jó szerszámmal könnyű tolni, és Kane meg Toews között a Sportulos „rácsos” is maga lenne Rocko az NHL-ben, azonban ahhoz, hogy beverd a pakkot, bizony ott kell lenni, és jó döntést kell hozni.

A 10. percben Creanga egyenlített, majd – újra emberelőnyben – Kozma eresztett el egy lövést a kék vonalról: ami pedig egy perccel korábban nagyon mellé ment, az most pont oda került, ahova a csapatkapitány akarta. 2-1. Három és fél perccel a harmad vége előtt úgy festett, hogy nyeregbe kerülünk, Nyerges okozott nehéz pillanatokat a fájós lábamnak. 3-1, felhőtlen boldogságunkat pedig egy kettős emberhátrány törte meg, a harmad végére pedig meg is bogosodott a helyzet. Georgescu egyetlen másodperccel a vége előtt csökkentette a vendégek előnyét, a második harmadot pedig továbbra is kettős emberhátrányban kellett kezdeni. „Csak bírjuk ki, ne kapjunk gólt rögtön a harmad elején” – imádkoztak velem együtt többen is a szünetben.

„Tetszett mi?” 

Boriszenko mintha hallotta volna, gondolt egyet, és kettős emberhátrányban nyomott egy Maradonát – kiszedte Taput a korcsolyájából, és magabiztosan lőtt a kapuba. Kettős emberhátrányban... Igen, kettős, azaz hárman voltunk. A kollektív orgazmus áthatotta a csarnok szerkezetét, Pavel „The Panther” Boriszenko lett hirtelen a legnagyobb király, hisz egyenként parancsolta fel az ellenfelet a fosküszürüre. És állj meg, mert itt nem volt vége. A csapat továbbra emberhátrányban van, a két gyergyói -enko, Borisz és Kiri szolgálta ki Daradicsot, kedvenc Csabikánk pedig köszönte szépen, befejezte a feladatot.  5-2 volt a harmad végén, abban a játékrészben, ahol az ellenfél szinte nem is létezett.

A kapuscsere sem igazán segített a Steaua helyzetén, noha Catrinoi lényegesen jobban benne volt a meccs ritmusában, mint a fiatal Uruc. Utóbbinak nem volt elég a földbe döngetett morál, szegényt még egy átkomponált Viorel-szonggal is megajándékozta a publikum. Az utolsó harmad elején Kiricsenko nézte ki magának a pókot a ketrecen, 6-2 volt, és már szinte biztossá vált, hogy semmi nem állhat a győzelmünk útjába. Butocsnov szépített még a vendégek eredményén, az i-re a pontot azonban mi tettük fel, Basilidesz szép megoldását követően tapsolhattunk.

Van tíz gyönyörű pontunk, és következik két Sportul-meccs, amelyeken ugye csakis, és kizárólag a győzelem lehet elfogadható. Köszönet a srácoknak, köszönet a sok embernek, aki kijött, és köszönet a lányoknak, akik a zenéért voltak felelősek. Végre nem olyan hangulat volt, mint a hevesbivalybasznádi asszonykórus nyugdíjbúcsúztató dáridóestjén. Pacsi.