Győzelemmel kezdett a magyar válogatott!
Megnyerte első mérkőzését a magyar válogatott a Ljubljanában (Szlovénia) zajló Divízió I-es világbajnokságon. A Dél-Korea elleni összecsapás egyben a torna nyitó mérkőzése is volt.
Kiegyenlített küzdelmet hozott a találkozó első fele, ahogy számítani lehetett, az ázsiaiak bizonyítani szerettek volna. Ennek értelmében döntetlennel zárult az első harmad. 0-0.
A második játékrész első percében jött a hideg zuhany, Kórea vezetést szerzett. Videó bíróra volt szükség a döntéshez, de a lassításokból egyértelműen látszott, hogy a korong teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. 1-0. Nem sokkal ezután jött az egyenlítés, Holéczy talált a kóreai hálóba. Ez a gól láthatóan erőt adott Ted Sator legényeinek, hisz a harmad 8. percében Vas János szerezte meg a vezetést. 3 perccel később jött a harmadik magyar gól ami megnyuttatta úgy a szurkolókat mint a játékosokat.
Az utolsó harmad 2. percében Kovács Csaba került szemtől szembeni helyzetbe a kóreai kapussal, és nem hibázott. 1-4. Ez már eléggé megnyugtató előnynek látszott, de az ázsiai csapat nem adta fel. Kim, egy emberelőnyös szituációban hatalmas gólt szerzett, Hetényi Zoltán kapusnak esélye sem volt. A mérkőzés vége még tartogatott izgalmakat. Dél-Kórea lehozta a kapusát és egy mezőnyjátékos jött a helyére. Ekkor a magyar válogatott kettős emberhátrányban volt, mivel Kovács Csabát 2 percre kiállították. Záporoztak a helyzetek a magyar kapunál, de gólt szerencsére nem szereztek a kóreaiak.
Végeredmény: Dél-Kórea-Magyarország 2-4 (0-0, 1-3, 1-1)
gólszerzők: Holéczy, Vas J, Peterdi, Kovács, illetve Kim.
játékvezetők: Vladimir Nalivaiko (fehérorosz), Gregor Korosec (szlovén), és Dmitry Shabunevich (fehérorosz).
Azt mindenképp meg kell említeni, hogy a magyar csapatot, végig egy fantasztikus szurkolótábor bíztatta. Reméljük így lesz ez a torna végéig.
A mai nap folyamán még 2 mérkőzés került lejátszásra:
Horvátország-Nagy-Britannia 1-4 (1-1, 0-2, 0-1)
Lengyelország-Szlovénia 2-3 (1-3, 1-0, 0-0)
Holnap, Április 18-án, 17:30 órai kezdettel Magyarország, a lengyel válogatottal méri össze tudását.
A további 2 mérkőzés:
14:00- Nagy-Britannia-Dél-Kórea
21:00- Szlovénia-Horvátország
Az egyértelmű, hogy sokkal nehezebb dolga lesz Ted Sator szövetségi kapitány tanítványainak mint a mai mérkőzésen volt, de bízzunk abban, hogy holnap hasonló jó híreket közölhetünk.
Hajrá Magyarország!!!