2011. már 10.

Kapustától az ötödik helyig...

írta: 91#Lacika
Kapustától az ötödik helyig...

      Kicsit több mint két éve, az akkor Progym-Hargita Gyöngye néven futó gyergyószentmiklósi jégkorongcsapat óriási reményekkel vágott neki úgy a román bajnokságnak, mint a MOL Ligának.

     Csapatunkhoz új edző érkezett, Dusan Kapusta személyében, akinek maga a neve feltüzelte a Progym szurkolóit. A szlovák szakemberrel egy ütemben több idegenlégiós játékos is csatlakozott a piros-fehérekhez mint például Robert Franc, Vitalij Kyrychenko, vagy Peter Hricina. Dusan már egy idénnyel korábban átvette a csapat irányítását, és elmondhatjuk, hogy csapatunk igen elfogadhatóan teljesített.

     A MOL Liga első mérkőzésén rögtön egy "szívbetegeknek tilos" mérkőzés játszódott le városunkban, az UTE ellen, ahol csapatunk a folyamatos játékvezetői hibák következtében 8-7-es arányban alulmaradt. A továbbiakban is születtek gyönyörű eredmények, említésképpen a Dunaújváros elleni 6-1-es győzelem, vagy az akkor még létező HC Csíkszereda legyőzése.

     A sikereket követően a Progym elindult a lejtőn... Több játékos érdekes körülmények között hagyta itt a csapatot, például Koniar Tibor, vagy Kyrill Katrych. Ebben az időszakban a folyamatos kudarcokat követően csapatunk vezetősége úgy határozott, hogy meneszti Dusan Kapustát. A Progym edzője az orosz Valerij Sydorov lett, a szurkolók tőle várták a csodát, ami sajnos nem érkezett. Az eltávozott játékosokat az új tréner fiával, Nikolai Sydorovval, valamint Igor Shamanskyval próbálta pótolni, azonban ők nem bizonyultak olyan játékosoknak akik magasabb szintre tudják emelni a Progym játékát.

   A sikertelenségek eredményeként Sydorov is távozott, a Progymot pedig két szezon erejéig Molnár Szabolcs, illetve Csíki Csaba edző-játékosok irányították, a szurkolóknak nem is lehetett nagy elvárásuk a megfiatalodott csapattal szemben, amelynek a legtöbb találkozón tisztes helytállás volt a célkitűzése.

   A helyzet az idei szezonban változott, amikor egy újabb reménysugár villant fel a klub háza táján. Csapatunk edzője Kémenes Balázs lett, akivel a Progym eddigi történelmének legnagyobb sikerét érte el: a 2001-2002-es idényben csapatunk bejutott az országos bajnokság döntőjébe, a csíkszeredai Sportklubbot búcsúztatván az elődöntőben. Természetesen "Jack" nem tudott ennyi idő alatt megváltást okozni, de látszódott valami a csapaton, valami amit utoljára azelőtt két-három évvel látott a közönség.

     Ötödik lett a Progym, mindössze a Sportul Studentescet sikerült megelőzni a tabellán. Ősztől újabb szezon következik, újra mondogathatjuk azt, amit körülbelül 8 éve mondogatunk: "Hátha jobb lesz..." Egy új Progym van megszületőben, amelynek időre és főként türelemre van szüksége a szurkolók részéről. Reméljük, hogy majd jövőben nem a "hátha jobb lesz", hanem a "tudtam, hogy sikerül" fog dominálni. Hajrá Progym!