2013. ápr 05.

Hogyan is játszottunk? II. rész: Pál Zsombor

írta: 91#Lacika
Hogyan is játszottunk? II. rész: Pál Zsombor

Folytatjuk a tegnap elkezdett értékelős sorozatunkat, és ezúttal is egy csatár teljesítményét fogjuk boncolgatni. Pál Zsombor azóta meghatározó játékosa a Progymnak, amióta Brassótól hazaigazolt. Már az első mérkőzéseken látni lehetett, hogy ha megkapja a kellő támogatást, nagyon sokszor meg fogja örvendeztetni a gyergyói közönséget. Meg is örvendeztetett, és talán az elmúlt szezonban tette ezt a legjobban.

Rengeteg becenevet próbálnak a szurkolók rábélyegezni Zsombira, eddig azonban a legnépszerűbb a „piros-fehér Chuck Norris”, a csíksomlyói Szűz Mária tartsa meg a kitalálóját. Ebben a szezonban valakinek sikerült megszelidítenie a pofozógépet, nyolcvannyolcasunk inkább a hálóba ütött, mintsem az ellenfelek arcába. Mindenki döntse el, hogy neki melyik verzió tetszik jobban, mindenesetre mi a gólos részeknek jobban örülünk. 

pzs88.jpg

A fekete „kaszkás” gólgépre is azt tudjuk mondani, amit Daradics Csabika esetében is hangsúlyoztunk, nagyon fontos gólokat lő, és soha nem láthatod rajta azt, hogy feladná. Igaz, hogy idén kevesebb volt a kiosztott KO, azonban mindig ott terem a bajban és segít a pórult járt piros-fehér csapattárson, legalább két sallert úgyis kap érte az ellenfél.

A statisztikákat nézve, Zsombi tizenkilencszer talált az ellenfelek hálójába, és tizenegy asszisztot jegyeznek a neve mellé ezzel pedig összesen 30 pontig jutott az idényben. Némileg furcsa, mert nekünk sokkal többnek tűnt, de ez már legyen a mi bajunk. Az biztos, hogy a Galac elleni aranygól felért mondjuk öt góllal. Százhárom alkalommal lőtt az ellenfelek kapujára, összesen pedig 53 percet ült a büntetőpadon, ami a korábbi évekhez viszonyítva jóval kevesebb.

Daradicshoz hasonlóan Zsombi is edzősködik az utánpótlásnál, és egyre jobb eredményeket ér el csapatával. Mindenképpen szükség van a hasonló játékosokra, noha nálunk most bármilyen játékosra szükség van. A gyerekek szemében Pál Zsombi a következő Gál Csabi, mi azonban reméljük, hogy ezután is inkább gólokat fogunk látni a vérbefagyott ellenfelek helyett.