2011. dec 26.

Döntőbe jutott a Progym-Apicom!

írta: 91#Lacika
Döntőbe jutott a Progym-Apicom!

Nem telik el úgy jégkorongmérkőzés, hogy ne gondolnék a 2002 tavaszán megjelenő fenti Tv kiírásra. Egy korábbi bejegyzésben már elmondtam, hogy mekkora élmény volt az nekem de úgy gondolom ezzel nem csak én vagyok így.

Ugye milyen érdekes ezt a címet olvasni az után a három kínkeserves de mégis szép emlékekkel teli szezon után amin túl vagyunk? Igen. Egyszer tényleg döntőben volt a Progym, az akkori piros-fehérek pedig nem mindennapi módon jutottak a fináléba. Zsinórban háromszor sikerült legyőzni a csíkszeredai Sportklubbot ami között egy 8-1-es hazai siker is szerepel. Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott Csíkszeredában, amikor a kék-fehér tábor is a „Progym olé”-t skandálta, vagy amikor mezek röpültek a jégre.

A döntő az maga volt a mámor... Az autósor vége a városközponton volt, és akármerre néztem, csak piros-fehérbe öltözött szurkolókat láttam. Teljes hokimámor, 40 fokos Progym lázban égett a város, mindenki arra várt, hogy a Kémenes-legénység tud-e még ennél is nagyobbat alkotni. Emlékszem úton a jégpálya felé azon járt az eszem, hogy milyen frappáns védéseket látunk majd kapusainktól, Keresztes Ödi hogy fog kibújni a védők gyűrűjéből, vagy épp ki kerül Gál Csabi kezei közé? Alig vártam, hogy lássam a Góga-Laczkó páros magabiztos játékát, ahogy Kozma Lóri felkeni Timarut a palánkra és ahogy zúg a „Hajrá Gyergyó!”. Sokat nem láttam a nagy tömeg miatt, de éreztem. Éreztem, hogy valami nagyon nagy dolognak vagyok részese, amit később már csak a képek és videóanyagok segítségével tudunk bizonyítani.

Mindezek segítségével egészen 2011. december 29-ig. Ezen a napon újra összeáll majd a régi gárda, amelyért megannyiszor felrobbant a piros-fehér tábor, és akik miatt minden mérkőzésen extázisban dübörögtek Boci dobjai. Némi hiányossággal ugyan, de 15 ezüstérmes játékos biztosan jégen lesz 29-én. Ha valaki megkérdezi, hogy mész-e a Hokigálára, akkor az automatikus válasz igen kell hogy legyen, itt más alternatíva nem létezik. 

Itt a lehetőség, hogy akkor aki elmulasztotta, most ismét részese legyen a csodának. Mert ez az. Egy csoda, ami ki tudja mikor fog megismétlődni, vagy lesz-e rá még példa egyáltalán? Hogy mit kell tenni? 

Hogy mit kell tenni? December 29-én ki kell cibálni a porosodó piros-fehér mezt, zászlót, sálat, sapkát a szekrény aljából, kézen kell fogni a családot, és el kell menni csodát látni.